BÚÉK

Eseménydús, jó év volt 2006. Most 2007-ben kíváncsian várom, hogy mi lesz. Egy új valami kezdődik el, amit vártam, de most félelemmel tölt el. Boldog vagyok, de kicsit ideges. Végre megtörtént 31-én. Kimondta! Igaz, az álmaimban nem „mondtam”, hogy milyen legyen a szövegkörnyezet. Így sikerült. Végülis a várvavárt szó ott volt. „Szeretlek. De nem vagyok szerelmes beléd”. Én rövidebben fejeztem ki magam: „Szeretlek.” Pont. Hogy mi lett a vége?! Összeköltözünk. Ne kérdezz semmit. Boldog vagyok Vele így is úgy is. A körülmények sem voltak álombaillők. Náluk a földrengés átvitt értelemben is jelen volt. Csak jobban „összedöntötte a házat”. Nagy veszekedés volt. Iszonyú balhé. Az még hagyján, hogy sírtam, de majdnem hánytam is az idegtől (pedig nem szoktam – egyszer volt ilyen. Államvizsga előtt). Coni és az anyja. Az anyja bekattant. Elmentünk, otthagytuk. Besokaltam! Coni is. Elég volt! Soha többet nem akarom látni. Mármint az anyját. Nem Conit. Őt mostmár mindennap fogom. Ez azért jó.