Mosogatás - kiborulás

Tegnap összevesztünk. Egy faszságon. Nagyon. Nem tudok megnyugodni. Írtam Neki egy emailt egy órája, mert muszáj volt. Megőrültem volna, ha nem teszem meg. Bár így is megőrülök.

Szia!
Azért írok, mert nem akarom, hogy azt hidd, hogy játszom a sértődöttet. Nem így van. Csak tudod nem megy ki a fejemből, amit tegnap mondtál (még kibaszott munkámra se tudok odafigyelni). „Nekem még nem bizonyítottál” És szerinted Te csak beszélgetsz és ez nem volt lekezelő és megalázó? Mi vagyok én könyörgöm?! Elnézést, hogy nem segítettem tegnap (tényleg bocsánat, mert akartam). De ugorjuk át ezt a köcsög mosogatás témát. Engem tényleg az zavar, hogy félreismersz ebből a szempontból és igenis számít, hogy mit gondolsz, mert képzeld el fontos vagy nekem. Ha nem lennél az, akkor szarnám le, hogy mit gondolsz. De sajnos nem megy. És ez az ami idegesít. Hiába próbáltam elmondani tegnap az álláspontomat és hogy mit érzek (hogy rosszul érzem magam, mert a nyakatokon vagyok 2 hétig, mert sajnos nincs hova mennem – lehet, hogy Te nem tudod, hogy ez mennyire szar érzés. Mert hiába kedvellek mindannyiótokat, akkor sem találom egy csomószor a helyem és koloncnak érzem magam és tényleg sokszor érzem magam, hogy én is csinálnék valamit, de nem tudom, hogy mi után hova nyúljak, hogy ne rontsak el semmit).
Az a nagy büdös helyzet, hogy nem akarlak elveszíteni és fogalmam sincs, hogy reggel mit vártál tőlem a kocsiba, hogy mit mondjak. Bocsánatot kérjek? Bocsánatot kérek. Bocsánatot kérek, hogy két hete a nyakadon vagyok; bocsánatot kérek, hogy nem segítettem; bocsánatot kérek, hogy sokszor megkérlek, hogy a lakással kapcsolatban segíts, mert nincs más, akihez fordulhatnék.
Remélem, hogy számít valamit ez a levél és nem „szarod le, hogy én mit mondok”, mert a fejedbe vetted, hogy Te tökéletes vagy és csak az a jó, ahogy Te gondolkodsz. A múltkor azt mondtad, hogy Te soha nem bántanál engem. Pedig sikerült. Csak azzal az egy mondattal. És ez nem sértődöttség. Ez fáj.

Még nem válaszolt.